E-mail Telefon Cím
Főoldal / Keleti orvoslás

Keleti orvoslás

Tradicionális Kínai Medicina röviden TCM Kínából eredő, hagyományos orvosi eljárások gyűjtőfogalma, melyet a nyugati világ nagy részében és Európában is kiegészítő, azaz komplementer orvosi rendszernek tartanak nyilván, míg Ázsiában az elsődleges orvosi ellátás része. 
Hagyományosnak azért nevezzük, mert több ezeréves írott és tapasztalati múltra tekint vissza. A gazdag múltban gyökerező tudás folyamatosan fejlődik. Kínai, azért, mert Kínából származik ez a fajta, a világon egyedülálló orvosi szemléletmód és gyógyítási módszer.

A hagyományos kínai orvos igen kifinomult diagnosztikai és kezelési módszerekkel rendelkezik.
A szakképzett és tapasztalt orvos számára a betegség külső jelei például a bőrön lévő elváltozások, a szem színe, a beteg viselkedése már önmagában is fontos információkat hordoznak, amit az orvos kikérdezéssel és vizsgálatokkal pontosít. 

A kezeléseket megelőzi a hagyományos kínai orvosi vizsgálat, ennek során a következő vizsgálatok történnek: 

1.   Bőr, szem, ajkak, haj, mozgás, mentális állapot megtekintése, általános testi megjelenés, nyelv vizsgálata

2.    A páciens által kibocsájtott hangok (köhögés, légvétel, beszéd, csuklás, stb.) és szagok (bőr kipárolgás, szájszag, stb.) elemzése.

3.    Panaszok kikérdezése, anamnézis felvétel

4.    Pulzus vizsgálat és tapintás: ennek során a csuklón lévő pulzus elemzése. 


Ezt követi a kezelési terv készítése. A pácienssel történt előzetes megbeszélés után indul el a kezelés. 

Időpont foglalás: info@evergreen.hu Tel: +3683900990

Hagyományos akupunktúra

Hagyományos akupunktúra

58 000 Ft
A hagyományos kínai elmélet szerint az akupunktúra a fájdalmat nem annak eltompításával, hanem a keringés helyreállításával szünteti meg
Kezelés leírása
Akupresszúrás masszázs

Akupresszúrás masszázs

58 000 Ft
A hagyományos kínai akupresszúrás masszázs alapja a Yin és Yang közötti egyensúly, illetve a meridiánokról szóló tanítás
Kezelés leírása
Gua sha kezelés

Gua sha kezelés

58 000 Ft
A hagyományos kínai orvoslás egyik legősibb természetes gyógymódja, mely a hatóanyagokat a meridiánok mentén jellegzetes mozdulatokkal, egy speciális eszközzel juttatja a bőrbe
Kezelés leírása
Energia kezelés

Energia kezelés

58 000 Ft
A kezelés fő célja az energia-egyensúly helyreállítása a testi, lelki és érzelmi jólét támogatása érdekében
Kezelés leírása
Kiropraktika

Kiropraktika

58 000 Ft
A kezelés a kézzel való ráhatással gyógyít, a gerincoszlopon keresztül elérhető a szervezetet irányító idegrendszer is, illetve felveszi a harcot különböző mozgásszervi és ízületi fájdalmakkal is
Kezelés leírása
Köpölyözés

Köpölyözés

58 000 Ft
A köpölyözés ősi kínai technikáját használva vákuumos poharakat, azaz köpölyöket helyezünk a bőrre, amik magába szívják a bőr és a felszíni izomzat lokális részeit
Kezelés leírása
Meridián kezelés

Meridián kezelés

58 000 Ft
Az életenergia az emberi testben meghatározott módon, csatornákban, vezetékekben folyamatosan áramlik, ezen vezetékek nyugati elnevezése a meridián
Kezelés leírása

Elvonulások

Az Evergreen Health örömmel mutatja be elvonulás-sorozatát, amely egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy megértsd tested, lelked és életed üzeneteit!

Bibók Bea - Párkapcsolati fejlődés vagy elfejlődés

Bibók Bea - Párkapcsolati fejlődés vagy elfejlődés

2025. június 12-14.

Van egy tévhit az emberekben, hogy a párkapcsolatnak mindig tökéletesen kell működnie, pedig a kapcsolatunk is pont olyan mint az egészségünk, az erőnlétünk és a teljesítményünk: tehát hullámzó.
Részletek
Részletek
Tregova Anita - Stresszkezelés mesterfokon

Tregova Anita - Stresszkezelés mesterfokon

2026. június 26-28.

Tregova Anita az egyik legismertebb magyar pszichológiai online és off-line tartalomkészítő és önismereti szakember. Több mint tíz éve dolgozik a mentális egészség területén, és széles körben ismert arról, hogy hitelesen, közvetlenül és sallangmentesen segíti az embereket visszatérni saját belső biztonságukhoz és stabilitásukhoz.
Részletek
Részletek
Baranyi Dorka - A benned élő belső gyermek gyógyítása

Baranyi Dorka - A benned élő belső gyermek gyógyítása

2026. szeptember 04-06.

Az elvonulást Baranyi Dorka, Z generációs pszichológus, a közösségi médiás oldalakon több tízezres követő bázissal rendelkező szakember, a pszicho-stand up egyik hazai megálmodója vezeti.

Részletek
Részletek
Gánti Bence - Holisztikus önismeret az integrál pszichológiával

Gánti Bence - Holisztikus önismeret az integrál pszichológiával

2026. október 05-07.

Gánti Bence, M.A. az Integrál Akadémia alapítója, az Integral European Conference (IEC) megteremtője és igazgatója, valamint Ken Wilber tanítványa és nemzetközi szakmai partnere. Több mint két évtizede oktat és vezet csoportokat világszerte: az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Kolumbiában, Svájcban, Olaszországban, Németországban és számos más országban.

Részletek
Részletek
Debreczeni Dóra - Fit Retreat

Debreczeni Dóra - Fit Retreat

2026. október 16-18.

Debreczeni Dóra, a DDFitt edzésmódszer megalkotója és az egyik legismertebb magyar atlétika edző személyesen vezet végig a programon. Edzései nemcsak a testet formálják, hanem energiát adnak, önbizalmat építenek, és segítenek megtapasztalni a mozgás valódi örömét.
Részletek
Részletek