Tradicionális kínai medicina
Tradicionális kínai medicina
Tradicionális Kínai Medicina röviden TCM Kínából eredő, hagyományos orvosi eljárások gyűjtőfogalma, melyet a nyugati világ nagy részében és Európában is kiegészítő, azaz komplementer orvosi rendszernek tartanak nyilván, míg Ázsiában az elsődleges orvosi ellátás része.
Hagyományosnak azért nevezzük, mert több ezeréves írott és tapasztalati múltra tekint vissza. A gazdag múltban gyökerező tudás folyamatosan fejlődik. Kínai, azért, mert Kínából származik ez a fajta, a világon egyedülálló orvosi szemléletmód és gyógyítási módszer.
A hagyományos kínai orvos igen kifinomult diagnosztikai és kezelési módszerekkel rendelkezik.
A szakképzett és tapasztalt orvos számára a betegség külső jelei például a bőrön lévő elváltozások, a szem színe, a beteg viselkedése már önmagában is fontos információkat hordoznak, amit az orvos kikérdezéssel és vizsgálatokkal pontosít.
A kezeléseket megelőzi a hagyományos kínai orvosi vizsgálat, ennek során a következő vizsgálatok történnek:
1. Bbőr, szem, ajkak, haj, mozgás, mentális állapot megtekintése, általános testi megjelenés, nyelv vizsgálata
2. A páciens által kibocsájtott hangok (köhögés, légvétel, beszéd, csuklás, stb.) és szagok (bőr kipárolgás, szájszag, stb.) elemzése.
3. Panaszok kikérdezése, anamnézis felvétel
4. Pulzus vizsgálat és tapintás: ennek során a csuklón lévő pulzus elemzése.
Ezt követi a kezelési terv készítése. A pácienssel történt előzetes megbeszélés után indul el a kezelés:
A kezelési terv a diagnózis függvényében a következő kezelési formákat tartalmazhatja különböző kombinációkban:
- Akupunktúra
- Akupresszúrás masszázs
- Kiropraktika
- Köpölyözés
- Meridián kezelés
- Gua Sha kezelés
- Energiakezelés
Ez is érdekelhet
Minden velünk töltött nap egy újabb exkluzív élmény ígérete. Minden nálunk töltött nap egy újabb lépés az egészség felé.
NAD+ infúzió
Az egyoldalú táplálkozás és a mozgáshiány kompenzálása kapcsán egyre népszerűbbek az étrendkiegészítők és a multivitaminok, amelyek piaca az...
ÉrdekelNutrigenetika
A NutriGen teszt egy innovatív nutrigenomikai algorimus a személyre szabott táplálkozási terv, étrendkiegészítés és testsúlycsökkentés...
ÉrdekelKrioszauna
A krio szauna a hagyományos szauna ellentéte, ugyanis a szervezetet rövid időre, -120 °C és -170 °C közötti hőmérsékleti közegben tartja.
A...
ÉrdekelHidrogénterápia
„NEM AZ OXIGÉN, HANEM A HIDROGÉN AZ ÉLET ÜZEMANYAGA” - Szentgyörgyi Albert híres mondata
A molekuláris hidrogén nem csak energia...
ÉrdekelTradicionális kínai medicina
Tradicionális Kínai Medicina röviden TCM Kínából eredő, hagyományos orvosi eljárások gyűjtőfogalma, melyet a nyugati világ nagy részében és...
Érdekel